Februári kiállításunk

Negyvenhét kiállításunk volt bő két évtizedes pályafutásunk során, és mi mindet szerettük, de ezt az utolsót, melyet a budaörsi Trend2-ben tartottunk a hétvégén, na ezt aztán nagyon.

Alighanem a kedves partnereinknek is bejött a dolog, mert ha megerőltetjük magunkat, akkor sem emlékszünk ennyi látogatóra és megrendelésre. Jó volt találkozni, együtt lenni a legutóbbi szombaton, vasárnapon és hétfőn.
 
Kezdődhetett volna könnyebben is, mert a pénteki építési napon ezer tűszúrásként csapkodta arcunkba az esőt valami bődületes északi szél. A zászlók vizesen csattogva mutatták a lökések irányát, és mi bizony békés, meleg, harmonikus otthonról álmodva cuccoltunk fel a kiállítóterembe. A többi már történelem: az elemek vajúdásából szombatra tavasz lett, a terem előállt, és nyitás után mosolygós emberek tűntek fel a bejáratnál. Egyre többen érkeztek, és az érdeklődés hétfő délutánig nem lanyhult.
Csoda, hogy nem unjuk, és már várjuk a következőt?
 
 
  • Szeretnénk tájékoztatni Önöket ünnepi nyitvatartásunkról

  • Egy kiállítás képei a kínai Sencsenből (Shenzhen), ahol immár másodízben mutatkoznak be...

  • Több, mint ötszáz látogató tisztelte meg a Laguna Lakástextil Kft. sorrendben 51. kiállít...

  • Már évekkel ezelőtt számítottunk rá, hogy valahol, hamarosan, találkozik egymással a rég...